Waiting for the end - azaz byebye TK OM

Rég volt bejegyzés, de ez is mutatja, hogy ez mennyire fontos! Túl sok érzés gyülemlett fel bennem, hisz sokáig tartani kellett magam, hogy elrendezzem a dolgokat, de most meg kell engedjem, hogy kitörjenek belőlem. Igen pityergek és igen szomorú vagyok, de boldog is. Tökre fura érzésmix.

Mióta elmúltam 30 éves, a család és a barátok eléggé aktívan érdeklődnek arról „mikójönababa”, mert benne vagyok a korban. Ezt a kérdést, igyekszem mindig poénnal elütni, így kevesebb a sértődés. Az igazság az, hogy nem kell a 0-24 felelősség cirka életem végéig (még). Majd egyszer.

Cuki milyen naív tudok lenni. Azért a felelősség és a gondoskodó, tanító szerep megtalál egyéb területeken, hisz munkában volt 10 lurkóm. 10 lurkóm, akiket nem csak szakmailag, de emberileg is nagyon közel engedtem magamhoz. Fontosak lettek a számomra, és egy felsőbb döntés következtében átszervezik őket más vezető alá. 

Ebbe a kis csapatba, a kezdetektől benne vagyok, általuk váltam csoportvezetővé. Kimondhatatlanul (nem is igaz, mert ki tudom mondani sőt még leírni is) hálás vagyok a sorsnak, hogy összefújt minket a szél. Ilyenkor eszembe jut, hogy nincsenek véletlenek. Nekünk találkozni kellett, és tartalmi időt együtt tölteni. Büszke vagyok a lurkóimra, azért, amilyenek. TÖBB ILYEN EMBERT a világnak, vagy ne, mert így még különlegesebbek. Nekem legalábbis mindig azok lesznek. Imádtam a velük való munkának minden percét, és a munkán kívülieket is…mert bizony befogadtam őket a szívembe és a barátaimmá váltak. Nem számít, hogy milyen messze leszünk egymástól (költőien túlzok, mert egy csapatrész egy emeletet költözik, a másik rész meg Pécsen marad ott ahol eddig) köztünk már van egy konneksön (ezt nyugodtan veheti mindenki fenyegetésnek). 

Nem minden nap kap az ember olyan búcsúajándékot, amire ha rágondolok is, gyűlik a könny a szemembe. Gyűlik, mert piszkosul mázlistának érzem magam, hogy ismerhetem őket és kiérdemeltem a tiszteletüket és a szeretetüket. Az aji az egy scrap book, és egy csak nekem címkézett házi pálinka, amit receptre írtak ffel nekem. A könyv Gru-s unikornios, ami telis tele van a közös élményeinkkel, fotókkal és kézzel írva (igen, még a fiúk is tollat ragadtak) 

Srácok, én már fél éve készülök arra, hogy ez a nap el fog jönni, de csak most szembesültem vele, hogy hétfőn ott fogok ülni az asztalunknál egyedül, és várom, hogy beérjetek reggel és mosolyogva köszöntsük egymás.

Köszönöm, hogy vagytok nekem, tudom, hogy nem fog messzire sodorni minket az élet, mostmár felnőttetek, ideje kierpülni. Na ezért sincs még saját gyerek, mert ezt az elengedés dolgot  még azt hiszem elég nehezen viselem..lehet még túl önző vagyok.

LOVE YOU ALL TK OM!

Waiting for the end to come

Wishing I had strength to stand

This is not what I had planned

It's out of my control

Flying at the speed of light

Thoughts were spinning in my head

So many things were left unsaid

It's hard to let you go

Kövesd a Ne Ess Pánikba blogot a Facebookon is!

Iván, a rettenet@Radnóti színház 2017.04.23.

Kép: saját forrás

Iván, a rettenet, avagy hogy lehet egy medvétől sört kapni és popcornt enni egy amerikai csereállampolgár kalapjából, miközben egy feltaláló szürreális elméjében ülsz…hát így! Következzék a Bulgakov alapokon nyugvó totálisan újragondolt Iván!

Aki ismer az tudja, hogy soha – vagy legalábbis a legritkább esetben válaszotok könnyű darabot. Van egy bizonyos szempontrendszerem. Színházba azért (is) szeretek járni, mert viszed magaddal az élményt és ízlelgeted még napokig, benned marad, rágogatod. Már nézés közben is jár az agyad…az első sor is alap, bár a Radnótiba ez az első igazi első sorunk, eddig az erkélyről lestük az elődásokat.  A másik nyomós érv egy darab mellett: ha játszik benne László Zsolt J Nem volt egyszerű eljutni erre a darabra, hisz az első alkalommal beszerzett jegyünk 2017.01.16-án, nem lett beváltva (de legalább támogattuk a színházat) mert lebetegedtem…de most, semmi nem tarthatott vissza!

Igaziból Iván, a rettenet nekem nagyon bejött. Kellően sötét humorral átitatott, elgondolkodtató és megfelelően összekuszálódott cselekmény és szürreális légkör, minden ami a csemege egy hozzám hasonló fordítva bekötött, kifacsart látásmódú színházmániásnak.

A darab igazándiból már a nézőtéren kezdődött, nem tudom szándékosan-e, de a színpad melletti hangfalból kellően irritálóan jött a fehér zaj.

Az első jelenet alátámasztotta az elméletem, hisz SZERGEJ TYIMOFEJEV - feltaláló (RusznákAndrás)  gyufás skatulyányi szobájában vagyunk  - amit a színésznő feleségével, ANAIDA MIHAJLOVNA- val (Petrik Andrea) és SPAK POLJOSKA (Schneider Zoltán) besúgó szobatársával oszt meg, kinek legnagyobb kincse a lehallgató készüléke - ahol a hangszóróból hol fehér zaj, hol indulók, hol közszolgálati lakóhíreket hallunk. 

Forrás: Radnóti Színház facebook oldala

5 percig nem történt más, csak láttuk, ahogy a feltaláló bütyköli a masináját és néha felsóhajt, hogy „nem értem.......”, de értelmes szavakat szinte alig mond ki, inkább belső monológját halljuk, amiből megtudjuk, hogy már csak percekre van a fényévektől. Igen-igen, jól látjuk, időgépet eszkábál. Látszik rajta, hogy teljesen be van csavarodva, minden erejével a találmányára koncentrál, kizárja a külvilágot, csak az a fránya hangszóró zavarja, ami a lakóközösségi rádió.

Egy orosz bérházban lakik, ahol a falnak is füle van (szó szerint) és az állami liftfelújítási segélyből a házmester vezénylésével átadták a friss ropogós liftet. 

A dolog pikantériája csupán annyi, hogy ez egy földszintes ház.

A cselekmény (vagy az agymenés) beindulása, mikor ledér felesége Anaida hazaállít, és elmeséli, hogy elhagyta a bőrkesztyűjét, és amúgy Tyimo-t is elhagyja, mert szerelmes JAKIN SNITTOV FILMRENDEZŐbe (Molnár Áron) -, akinek ez a karaktere teljesen hasonló számomra a New Girl sorozat Schmidt-ével. Aki nem hiszi járjon utána!). 

Forrás:
Radnóti Színház facebook oldala

Ezt már csak egy jó kis lakógyűlés tetézheti, amit a legeslegkisebb lakásba szerveznek,igen, Tyimo lakásába, akit folyton kinevetnek és szekírozzák a találmánya miatt.
„Nem értik, hogy hagyjanak?!”

És innen már nem is kellett olyan sokat várni, hogy a társasház házmestere a tipikus csinovnyik hivatalnok megjelenjen, és elkezdődhessen a lakógyűlés.
„Erőt, készséget” 

Ez aztán a tömörített jelenet, van minden.  Teázás az icipici lakásban, MIHAIL B. UGLAKOV ÍRÓ (Gazsó György) papírjai szanaszét röpködése. Mikor B. Uglakov először megjelent, a Mester és Margaritából (ami a kedvenc könyvem!) olvasott fel éppen Jesuáról, majd elharapta a szót, hogy ’úgyse értik miről beszélek’ 

Ha még nem lett volna elég a kavalkádból,  egy amerikai állampolgár P. HOWARD (Olasz Renátó) is megjelent, az állami középszerűsítés program keretén belül. Dobozban érkezett, Coca-Cola-val a kezében, és elhozta a nyugati kultúrát a táskájában. Persze senki nem érti egy szavát se, és természetesen itt sem működik a taktika, miszerint ha egy külföldihez emelkedett hangnemben és tagoltan beszélsz, megérti amit mondasz. Pedig a közös képviselő tanonca PJOTR PUSZTA (Gyöngyösi Zoltán) mindent megtett az ügy érdekében, aztán meg is beszélik, hogy a társasházi létélményt idegen nyelven nem lehet átélni.

IVÁN  (László Zsolt)  jelen szerepében cseppet sem rettenetes, egy önmagával és valós érzéseivel küzdő személyt látunk, aki semmilyen döntését nem tudja felvállalni, ez a „bocs, hogy élek” karakter. Van egy „háztartáskája”, amire felesküdött, és az szent és sérthetetlen. Egyértelműen imádna kikelni magából, de egy nagy tasli helyett (ez a jelenet elősejteti, hogy lesz itt még ne mulass, ez a karakter tuti tovább fog fejlődni!)  inkább fejsimogatást ad tanoncának PJOTR-nak, aki próbálja ellesni a mestertől a szakma csínját-bínját, és lehetetlen elvárásainak megfelelni.

Forrás: Radnóti Színház facebook oldala

Mint minden lakógyűlésen itt is vannak napirendi pontok. Fontossági sorrendben haladtunk természetesen. Lift átadása és felújítása (a nem erkölcsös falrajzokról nem is beszélve) ;tűz védelmi menekülési útvonal (a lift szervíznyílásából indul a csatornán át a szellőzőrendszeren keresztül, vannak akik a próba útról ki se találnak…)  és persze a lakbér, amit az újonnan felszerelt kamerának köszönhetően látványosan lehet átadni a tisztelt közös képviselő úrnak.

A lakóközösség egyetért abban, hogy Tyimo masináját takarítsa el, mert már mindenkinek irtó nagy kellemetlenésgeket okoz, hogy folyamatosan ez csapja le a VÁLTÓÁRAMOT (amit egy kéz a falból folyamatosan visszakapcsol). Ekkor jön a „lightbulb”, „heuréka” „aha”..stb élmény, hogy hoppá, „Eddig egyirányú rendszert csavargattam”- mondta Tyimo sokkot kapva,  így a hiányzó láncszem a helyére kerülhet, és már tényleg csak másodpercekre van a fényévektől.

Természetesen most jön a nem várt fordulat, és az időgép működésbe lép, és visszarepíti Ivan-t, Tyimo-t és az arra settenkedő kisstílű tolvajt MIROSZLÁV KICSORSZKIJ-t (Pál András -, aki idén Gábor Miklós díjat kapott Shakespeare Téli Rege  darabban LEONTES, Szicília királya szerepéért. )

Forrás: Radnóti Színház facebook oldala

A tolvaj megjelenése eléggé emlékezetes. Eleve egy héliumos lufival libeg fel az emeleti lakásba, és mielőtt kirabolná a lakást telefonbetyárkodik (de most komolyan, ki ne telefonált volna Kis lakásba, hogy cserélje nagyobbra?!) Majd ahogy azt kell a héliumot beszippantva, elváltoztatott hangon felhívja a telefonkagylón lévő számot, amit betörés esetén kell hívni. Zseniális.  A szóvicceit is meg kell említsem: „Én ezt mos megfújom” „fjúúúú” fújt rá az eltulajdonítani kívánt műtárgyra, majd ellopta.

Forrás: Radnóti Színház facebook oldala

Szóval időutazás, Rettegett Iván orosz cár korában vagyunk, mindenhol hó és hideg. (Nagyon látványosan lett megoldva a tér-idő ugrás, az egész színpad átrendeződött és szemmel látható lett a négy dimenzió.

A tolvaj, csakhogy egy pillanatra se essen ki a szerepéből, a mellettem ülő hölgy táskáját elrabolta, majd eltűnt a színfalak mögött. Igen, egy néző táskáját.  

Kép: Saját forrás

Mindenki nyugodjon meg, a medve (aki amúgy a filmrendezőt is alakítja) visszaadta a táskát egy pusziért, miután a függőny lement és rázuhant a már amúgyis hátbalőtt filmes stábra, akik félig a közönségre lógva függönnyel a mellkasukon várták, hogy a Medve behúzogassa őket. De előbb mindenkit kizavart a nézőtérről, hogy szünet!  

A Medve kifejezetten jófej volt, a táskaátadást követően Ákost megkínálta egy jó hideg dobozos sörrel, de jelezte, hogy csak akkor adja oda, ha adok neki egy puszit. Én éppen kedves pillanatomban voltam, mondom, ne én legyek az, aki megcsáklyázza Ákos sörözését, így dobtam a macinak egy rúzsos puszit. Ekkor még nem gondoltam, hogy ezek után még az amerikai csereállampolgár kemény kalapjából fogok popcornozni a második felvonás egyik kulcsjelenete alatt.

Második felvonásban egyértelművé vált, hogy az időgép működött, csak mikor Tyimo hazajött, akkor véletlen az orosz cárt hozta magával a házmester helyett. A cár a jelenben hozta a formáját...legalább megtanította a fiúkat hogy kell vodkát inni, plusz teljesen leamortizálta a filmrendezőt, aki abban a tudatban élt, hogy a cár, csak egy jó amatőr színész. „Egy amatőr kiszúrta a szemem” Volt itt vérfürdő, ujjak repkedése.

Persze a múltbéli Oroszországban sem ment minden a rendjén.

A házmester Iván segítségére odalépett a szintén a múltban ragadt haszonleső tolvaj. Ennél a pontál is a Kísértlet című film jut eszembe, mikor egy gyenge jellemű ember kezébe hatalom kerül, iszonyú rövid idő alatt kikel önmagából és kegyetlenné válik. Ivánnal is ez történt. A jelenben csendes, minden feszültséget elnyomó házmester visszatért állatisas ösztöneihez, olyannyira, hogy cárnéját meggyilkolta (Sodró Eliza)

Mikor már végleg nem tudjuk hogy most hol is tart a cselekmény, megint Tyimo, a feltaláló szobájában vagyunk, aki alszik. Hazaér a felesége, aki egy konszolidált hölgy, aki féltő szeretettel keltegeti urát, hogy már megint elaludt, és a találmánya az agyára fog menni. Kétségbeesetten szalad be a szobába Iván felesége ULJANA DJUMÁLNA HÁZMESTERNÉ (Martin Márta ) hogy a férjét mintha elnyelte volna a föld…Majd Tyimo űrruhában átsétál a végtelenbe.

A társasházi Science-Fictiont Ifj. Vidnyánszky Attila rendezte, és az eredeti Bulgakov darabot Vécsei H. Miklós hozta ebbe a formába. A bemutató 2016. október 16-án volt, remélem még sokáig repertoárban marad! Iszonyú nehéz lehet ezt színészként játszani, hisz annyira összehangolt a hangi, képi és fényvilág...Nagy köszönet a csapatnak azért, hogy két órára Tyimo-val szárnyalhatott a képzeletünk a képtelen valóságban. Plusz pont a Makita fúrógépért :)

Kép: Saját forrás

Ebben a darabban az a legzseniálisabb, hogy nincs időd agyalni azon, hogy amit látsz és hallasz hova rakd, mert annyira pörgősen következnek az események egymás után, hogy köpni nyelni nem tudsz. Ahogy a hölgy sem tudott reagálni az élő darabban elkövetett táskalopásra, de azért összenéztünk, hogy „Mivaaaannnn?!”. Azt már megszoktam hogy L’art pour L’art-on a közönség folyamatos inzultusoknak van kitéve, nade máshol is? (nem éreztem úgy, hogy inzultusnak vagyok kitéve.)

Szó se róla a szürrealitás csúcsa, mikor kiszólnak  a közönségbe egy nem odaillő szituációban, vagy megjelenik egy forgatócsoport egy durva jelenet kellős közepén. Ez is mind azért van, hogy ne legyen idő agyalni! Ami lássuk be néha kell.

Kövesd a Ne Ess Pánikba blogot a Facebookon is!

Üzenet

Jönnek az esték, de úgy érzem minden nap vasárnap este van. Olyan vasárnap esték, mikor elmentél Külföldiába dolgozni. Tudom, hogy ez egy döntés volt, hogy megélhessünk, de annak is a döntése volt, hogy apa nélkül nőjünk fel. Igen, mert hétvégi apu voltál. Azt hogy mennyire tiszteltelek, szerettelek, felnéztem rád, mindig boldogan vártuk a pénteket, nagyrészt anyunak köszönhetjük. Igen, ez a csodás teremtés ilyen képet festett le a gyerekeinek arról az emberről, aki a legjobban hiányzott a mindennapjaikból.

Nem voltál ott mikor lázas voltam, vagy az influenzától belehánytam a húgaim játék dobozába. Nem voltál ott, mikor álomba sírtam magam, hogy megint kiutaztál, nem voltál ott mikor elballagtam nyolcadikból, és most se vagy itt, és már régóta kizártál minket a szívedből.

Redőnyszerelés, 12-es villáskulcs VW Bogár, lakásfelújítás. Ezeket az emlékeket és a sok tudást, a gyakorlatiasságot amit tanultam tőled, köszönöm. Bánom, hogy ezt a talpraesettséget és kreativitást jelen élethelyzetedre nem tudtad, vagy nem is akarod átültetni. Példakép voltál, egy sziklaszirád apakép, aki tiszteli szereti a feleségét és soha nem tudná becsapni. Most se az a baj, hogy más útra akarsz lépni, hanem hogy ezt csak azokkal nem közölted, akik elvileg a legközelebb állnak hozzád. 

Sunyiság, átverés, kihasználás. Soha életemben nem hittem volna, hogy az én Édesapukámről ilyeneket fogok gondolni a tettei alapján. És igen, a tettek határozzák meg az embert, nem a szavak. Úgy érzetem a mi kapcsolatunk is a tettekből szövődik, ahogy együtt horgásztunk, autót szereltünk vagy klímát vagy akár egy polcot, vagy ahogy néztem ahogy vágod a tüzifát. Hol vannak most is ezek a tettek? Hová lettél?

Kövesd a Ne Ess Pánikba blogot a Facebookon is!