Színházi élmény?

Voltunk színházba (Radnóti színház: Lear király beszámoló), ami az aznapom boldogsága is egyben, viszont nagy próbatétel is volt.


KÉNYSZERSZÜNET keletkezett a darb közben. Sajnos egyik néző az erkélyen rosszul lett, a darab megállt, függöny lement, mentőt kellett hívni.Az úr saját lábán ment ki, azt a hírt kaptuk, hogy jól van. Míg az előadás szünete volt, nagyon nagy érzelmi hullámok futottak át rajtam. Féltem, izgultam, emésztettem a darabot. Hirtelen, mikor az ember együtt úszik a darabbal, minden rezdülést érez, olyan mint egy mély meditáció, hirtelen a valóság – bácsi rosszulléte -  a valóságba visszarántja, és kiszakad a biztonságos fantáziavilágból. 
Hirtelen észnél kellett lenni, mentőt hívni, végignézni az aggódó hozzátartozókat. Eszembe jutott a párizsi terrortámadás, az emberi halandóság, és szinte rámült ez az érzés, annyira, hogy alig kaptam tőle levegőt. Próbáltam lenyugtatni magam,  mély lélegzésekkel, de a csukott szemem nem maradt csukva és szédültem. Alkalmaztam Bagdy Emőke villámrelaxációját, attól jobb lett. A rosszullétemet csak tetőzte az emberi hülyeség, amit annak tudok be, hogy ők így dolgozzák fel a stresszt ( vagy nincs lelkük, magam részéről naívan inkább az első verzióban hinnék) Okoskodtak, hogy „hú, biztos a vértől lett roszzul, én is rosszul lehetem volna”; „miért nem írja ki a színház, hogy ideggyenge nézők ne jöjjenek”; „ha tudja hogy beteg miért jön színházba”…nagy szerencséjükre az mentette meg őket, hogy elkezdődött a darab. 
Nem akartam volna vitába, vagy beszélgetésbe szállni velük, mert akkor képviseltem volna az ő színvonalukat, csak egyszerűen döbbenetes volt számomra ilyen dolgokat hallani…

Kövesd a Ne Ess Pánikba blogot a Facebookon is!