Godot-ra várva @ Katona - 2015.05.26. A második megnézés

Samuel Backett abszurd drámája, a Godot-ra várva, már több ízben került színpadra hazánkban. A teljesség igénye nélkül, érdekesség szempontból: Először 1965-ben a budapesti Thália színház mutatta be, majd 1975-ben és 1988-ban Ascher Tamás rendezésében Kecskeméten, és Ascher Tamás 2014-re újra színre vitte a Katona József Színházban és milyen jól tette. Igaz, nincsen összehasonlítási alapom, mert egyik régebbi rendezést sem láttam, de bevallom sajnálom, hogy lemaradtam a Jordán Tamás - Koltai Róbert - Helyey László-Lukáts Andoros kombóról.

Másodszorra talán még élvezetesebb volt a darab, mert már ismertem a színészeket és az általuk alakított karaktereket, már tudtam, hogy melyik részeknél szeretnék feszültebben figyelni. (Igaz olvastam is, de azért így mások az impulzusok).Vittem is magammal egy füzetet, ahova a sötétben jegyzeteltem :) Az előadást két felvonásban játszották, mondjuk eléggé kellett a pihi, mert agyban nagyon el lehet fáradni közben. Beszámolás következik, saját illusztrációval és figyelem, Spoiler alert! :)

A néző minden olyan ingerre ki van éhezve, ami a színpadról jön, lévén, hogy a díszlet elég minimalista, a fő cselekmény meg az, hogy Vladimir (Kocsis Gergely) és Estragon (Elek Ferenc) Godot-ra várnak. Valamikor tett nekik egy ígéretet. Nagyon várják.

Mind a ketten kényszeresek szokásaik rabjai. Folyamatosan cívódnak egymással, de mindig oda lyukadnak ki, hogy mégse tudnak létezni egymás nélkül. A kezdő jelenetben Gogo megpróbálja levenni a cipőjét, ami szorítja a lábát, de nem megy neki, Didi segítségét kéri. Nagy unalmukat Pozzo (Kulka János) és szolgjája Lucky (Keresztes Tamás) megjelenése zavarja meg. Pozzo előkelő, felsőbbrendű úr, láthatóan Lucky ki van neki szolgáltatva, hisz egy kötéllel a nyakában húzza maga után Pozzo-t és cipeli annak csomagjait. Ura magáról is azt vallja, hogy "Nem vagyok emberséges ember", majd hosszas eszmefuttatással kifejti válaszát Didi és Gogo kérdésére, hogy a szolga miért nem teszi le a csomagot. Pozzo szerint azért, hogy szolgája szánalmat keltsen benne, hogy ne kergesse el, hátha megsajnálja. Azt is kifejti, hogy az olyan embereket, mint a szolgája, inkább meg kellene ölni. Érdekes Didi és Gogo hozzáállása Lucky-hoz. Először sajnálják, és mikor kiderül, hogy náluk is nyomorultabb, felsőbbrendűnek érzik magukat azonnal, és elkezdik leszólni, és kekeckeni vele. Mikor Lucky sírva fakad, Gogo odamegy, hogy vigasztalja, erre Lucky jól belerúg, kifejezve ezzel maradék méltóságát, és azt, hogy egy Gogo-hoz hasonló ember őt ne sajnálja. Pozzo megállapítása tetszett nagyon, miszerint a világban a könnyek és a nevetés mértéke állandó, most Gogo sírt a fájdalomtól.

Itt következett Pozzo "gyenge" pillanata, amikor kifejti, hogy neki mekkora szüksége van Lucky-ra, beismeri, hogy tanult tőle valamit.
"Nagyon szeretnék leülni, de nem tudom, hogy fogjak hozzá" - mondja Pozzo Gogo-nak, aki értetlenül néz. Pozzo folytatja: "Talán kérjen meg rá". Gogo megteszi, de az úrnak ez sem elég, kéreti magát.  "Nagy szükségem van a bátorításra". Ezzel is felhívva fontosságára a figyelmet, látszik, hogy ő maga mennyire gyenge jellem, hogy ilyen apróságokból szeretne önigazolást nyerni. Jelleméhez hozzátartozik, az is, hogy rengeteg státusszimbóluma van, például pipa, parfüm, óra, amiket mindig színpadiasan vesz elő, és utána "elfelejti" hova tette. Ez is alkalom arra, hogy beszélhessen a javairól, hogy tiszteletet vívjon ki. Kulka János alakítása nagyon hiteles volt, a karakter minden kegyetlenségével és esendőségével.

Forrás: itt.

Az első felvonás tetőpontja, számomra legalábbis az a rész volt, mikor Lucky-t kényszerítik, hogy szórakoztassa hármukat. Még tevékenységet is választhattak, Pozzo felajánlotta, hogy "táncoljon, énekeljen, szavaljon vagy gondolkodjon?" Táncot kérték először, majd a gondolkodást. A szolga teljesen le van soványodva, alig van ereje, zihál, de ura parancsára "táncolni" próbál. Majd megkéri Pozzo Didi-t, hogy tegye fel Lucky kalapját, csak akkor tud gondolkodni, ha kalapban van. Lucky, mint egy megakadt bakelitlemez elkezd beszélni, hadarni, csak jön belőle a mondanivaló. Azt vettem észre, hogy mindeközben a kezem ökölbe szorult és egyre jobban kapaszkodtam a táskámba, akkor főleg, mikor már elegük lett Lucky-ból és minden eszközzel el akartál hallgatni. Aztán levették a kalapját, és elhallgatott. Azonnal az Alice Csodaország Bolond Kalaposa ugrott be. (Le a kalappal Keresztes Tamás előtt, egy elég nyelvtörős monológja volt ebben a részben, miközben próbálták elhallgattatni, rámásztak szó szerint ketten, majd fél lábra állt és két irányba húzták. Az ő alakítása nagyon szuggesztív volt, engem legalábbis nagyon mélyen érintett. ) Lucky összeesett. Nagynehezen összeszedték, majd Pozzo tovább akart indulni.

"Sehogyan sem sikerül elindulnom" - mondta Pozzo, Gogo csak vállat vont: "Ilyen az élet". Itt Gogo a saját életükre utal, mert sosem történik semmi velük, mert nem tesznek semmit, csak beszélnek róla. Azt is tervezgették,  hogy felakasztják magukat, de még ez se sikerül nekik, mert mindig találnak valami kifogást a NEM CSELEKVÉSRE. A jelenet azzal zárul, hogy Godot-t megüzeni egy fiúval (Varga Zétény), hogy sajnos ma nem tud eljönni. Gogo leveszi minkét cipőjét, és otthagyja, mert szorítja, hátha másnak jó lesz aki arrajár, elindulnak útjukra, de megbeszélik, holnap visszajönnek, mert azt üzente Godot, hogy holnap biztosan eljön.

Második felvonás ugyanúgy kezdődik, mint az előző. Szinte ugyanazok a párbeszédek zajlanak le Didi és Gogo között. Viszont, Gogo nem emlékszik semmire az előző napból, szerinte nem itt voltak. Didi állítja, hogy biztosan itt voltak, várták Godot és találkoztak két emberrel is. Gogo-nak nem rémlik.

Megint nem tudják mit csináljanak, hogy menjen az idő. Gogo folyton menni akar, de sosem teszi, Didi meg kitart amellett, hogy Godot-ra várnak, nem mehetnek el.

"Boldogtalan vagyok" - mondja Gogo. "És mióta?" - kérdi Didi, Gogo csak ennyit válaszol : "elfelejtettem." . Annyira unatkoznak, hogy jó ötletnek tartják, hogy gyalázzák egymást. Elkezdenek sértéseket vágni egymás fejéhez, de ezt is megunják, majd megbeszélik, hogy béküljenek ki. Már a lélegzésbe is belefáradtak. Gogo pár percre elalszik, majd felriad. Azt álmodta, hogy boldog volt.
"Miért nem hagysz soha aludni, azt álmodtam, hogy boldog vagyok" Itt is kitűnik, hogy valahol legbelül vágynak a boldogságra, de most is más a hibás, amiért ezt nem tudja elérni.

Lucky cipeli Pozzo-t, elesnek, Pozzo a földön marad, és segítségért kiált. Gogo és Didi meg moralizálásba kezdenek, hogy miért érné meg nekik segíteni. Pénzért? Mennyiért? Emberségből? "Az emberiség MI vagyunk ebben a pillanatban" /Didi/ , hosszas töprengés után talpra állítják. Kiderült, hogy vak, Lucky-ról meg az, hogy néma. Egyszer csak így ébredtek. Pozzó nem tudja, hogy milyen napszak van. Hajnal vagy este? Itt kezd el gondolkodni Didi, hogy vajon álmodja-e ez életét, és mikor azt gondolja, hogy valóság van, az tényleg van-e vagy csak azt hiszi.

Pozzo - Lucky, Didi - Gogo, mindannyian elválaszthatatlan párosok, akik nem tudnak egymás nélkül meglenni. Kiegészítik egymást, méghozzá úgy, hogy az egymáshoz való kötődésük gátolja meg őket abban, hogy az életük haladhasson valamilyen irányba. Pozzo vaksága, Lucky némasága is szimbolikus. Pozzo nagyon épít a látványra, arra, hogy mások mit gondolnak róla, ha Lucky meg kinyitja a száját és gondolkodni kezd, akkor belefojtják a szót. Gogo meg Didi igaz még hallanak, de süketek ahhoz, hogy meghallják egymást és a fejlődés szavát. Elek Ferenc és Kocsis Gergely Stan és Pan-ként keserédes szórakozásra invitálják a nézőket egy olyan világba, ahol olyannyira lelassult az idő, hogy főhőseink már a lélegzésbe is belefáradtak. A lélegzésbe, ami az emberi szükségletek egyik alapjába. Teljesen belesüppedtek a saját maguk által kialakított posványba, és azzal, hogy Godot-ra várnak, tulajdonképpen arra számítanak, hogy jön majd valaki, aki helyettük cselekszik majd, mástól várják életük jobbátételét.

Büntetésük az, hogy újra és újra ugyanazt élik át, minden napjuk ugyanolyan sivár, akár az út széle ahol várakoznak, ahol az idő valóban megállt. Egyre keserűbbé és kilátástalanabbá válnak, és napjuk végével, minden kezdődik az elejétől....

Kövesd a Ne Ess Pánikba blogot a Facebookon is!