2014. április 21., hétfő

Pánik - 1. rész - Az első tapasztalás

Már több, mint 5 évvel ezelőtt történt, igyekszem újra átélni az eseményt és visszaadni úgy, ahogy akkori fejjel és gondolkodásmóddal éltem.
Háttértörténetnek csak annyit tennék hozzá, hogy akkoriban belvárosi 4 csillagos szállodai recepciós voltam, 2 műszakban 12 órában, mellette eszelősen keveset aludtam és intenzíven jártam sportolni, ahol megfelelési kényszerből hajtottam magam. És most jöjjön az akkori énem:

"Ez a nap is olyan, mint a többi. Dolgoztam, pörögtem. minél hasznosabban akarom élni az életem. Végeztem a szállodában, éjszakás voltam. reggel 7 van, szombat. 8-ra megyünk úszni barátnőmmel és az úszópajtijával, jön velünk apu is. Helyszín a sportuszoda. tavaszi illatokkal van tele a levegő, a nyárfa már szórja a szöszeit, tele van vele a Margitsziget. Uszodában most a rutinunk megakadt, mert a kinti medencében edzés van, a bentihez meleg van, így elirányítanak minket a 30 méteres másik kintihez.


A víz is tele van szöszökkel. Érzem, hogy már fáradt vagyok, aludnom kellene, főleg a 12 órás éjszakai műszak után. De ha már eljöttem, úszok rendesen. hajtom magam, mert erőm fogy, de kitartásom mindig is volt. Úszás közben megpróbálok kikapcsolni, élvezni amit csinálok. De a szöszök beszállnak az orromba, a víz is tele van velük.
Úszás utáni jutifalat, a szauna se olyan, mint szokott. Zuhanyzás, öltözés. Hajamat megszárítom, és kimegyek az aulába, ahol találkozunk a többiekkel.

Már várnak rám. Meleg van, össze akarom fogni a hajam. Ehhez lehajolok, lógatom a fejem, és ahogy felemelkedek, veszek egy levegőt a számon, de a torkomon csak hörgő hang jön ki. Torkom összeszorul és másodjára se tudok levegőt venni, próbálom mondani a többieknek, hogy nem kapok levegőt. Ők csak állnak és néznek rám, nem értik mi van. Apukám ugrott oda mögém és a hónom alá nyúlt és felemelt ennél fogva. Éppen az ájulás határán vagyok, már szinte elfogadtam a tényt, hogy itt most mindennek vége, annyira közel van a halál érzéshe, hogy már szinte belenyugodtam. Apukám nyugtató hangja viszont áttöri a belenyugvás tompa süketségét, és hallom, ahogy mondja, hogy nyugodtan LÉLEGEZZ. Megpróbálok az orromon levegőt venni, és kapok, de még mindig szorulva. Van nálam calcium pezsőtabletta, mert rögtön allergiára gondolok, már túrom is ki a táskámból. Még gyenge vagyok, alig tudok állni. Kivisznek a levegőre leülök az uszoda lépcsőjére. Folyamatosan közelebb kerülök a való világhoz, de bennem marad egy furcsa félelem, hogy én ezt még egyszer nem akarom átélni. Ijesztő volt, és félek. Félek, hogy nem tudom mi bajom, mitől van ez? allergia? Tuti a szálló szöszöktől. Vagy az uszodai víztől fulladtam be? Vagy a tüsfürdőre vagyok allergiás? Ezek a gondolatok kavarognak az amúgyse letisztultnak mondható elmémben és keresem a kérdéseket, amike nincs válasz.

Maradt a félelem és a nemértéssel összefonódott rettegés"

Ezt most nem volt könnyű leírni, ennyi év távlatából sem.

A Pániktörténetem folytatása hamarosan
Eszmefuttatás arról, hogy a mai fejemmel hogy látom ezt a szituációt és hogy kezelném.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése