2014. december 31., szerda

Napi boldogság - BÚÉK

Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok, hogy sikerült a visszatekintés?

Mit értem el 2014-ben, avagy összegezzük az elmúlt évet

Akkor lássuk listába szedve az elmúlt évem eredményeit. Nagylevegő és start!

Tények:
Egyéni vállalkozó lettem
Beadtunk pályázatot állami támogatásra
Német tanulás
Insanity-t végigcsináltam
Blog
Vettem egy új menő okostelefont
Munkahelyi előléptetés
Munkahelyi elismerés
Bungee jumpingolás
Hőlégballonozás
Sok koncerten és fesztiválon való részvétel
Nagymamám majdnem minden nap meglátogattam
Naplóírás
Művészetterápiára járás
Rajztanulás


Lelki fejlődések:
Boldog lettem
Bátrabb lettem (Bungee)
Tudok dönteni (Bungee)
Gyomortükrözés "élménye"
Idő arra, hogy kettesben legyünk a párommal
Kiállok magamért
Magam adom
Napi boldogságok észrevétele
Barátaimmal emélyült a kapcsolatom
Rendeződése a családi kapcsolatoknak
Élménygyűjtés
Örülni az apróságoknak
Szembenézni és újra végigélni a pánikrohamokat (hogy le tudjam írni)
Ügyelek arra, hogy ha valaminek örülök, tudja meg az is, aki miatt örülök
Pozitív visszacsatolások kapása, azért, mert az vagyok, aki
Közelebb kerülni a másikhoz


2014. december 30., kedd

Karácsony előtti lidércnyomás, távolabbról nézve

-----------------------------------------------------------------------

Azért rájöttem, hogy ez a sok önismereti tréning, és az elmúlt 5 évem, de különösen ez az év hatalmas változásokat hozott nekem, rengeteg dologra büsze lehetek, nagyon sok élménnyel gazdagodtam.

Szem előtt kell tartani, egyrészt azt, hogy tisztában vagyok a pánikbetegségem létezésével, és azzal is, hogy ezt kordában lehet tartani. Legyek tekintettel a saját határaimra, mert a túlterhelés az igenis megviseli az embert és ha az energiaszint lecsökken, akkor nem lesz erőm küzdeni a rohamok ellen, hagyom magam, hogy belesüppedjek, mert akkor és ott az a KÖNNYEBB megoldás. Ami után jóhet a már jól bevált önsajnálat meg az, hogy nekem mennyire rossz.

Egy fittyfenét rossz!

Sokkal jobban ismerem magam, mint a nem pánikbeteg embertársaim, ez a kialakult "betegség" nem véletlen lett. Okkal történt ez velem. Előrébb járok, mert már tudom mire számíthatok és ismerem a reakcióimat, egyre jobban. Büszke vagyok magamra, és hálás vagyok azoknak az embereknek, akikben támogatásra leltem és lelek a nehezebb időszakaimban. Párom nagyon nagy támaszték nekem, ő talán még nálam is jobban ismer engem, és tud kezelni. Barátaim közül kiemelném azokat, akik építő jelleggel rávilágítanak arra, hogy HAHÓ, VEDD ÉSZRE MIKET ÉRTÉL EL! Becsüld magad, és légy büszke! 

Kaptam házi feladatot is, és javaslom mindenkinek, főleg így az év végével, hogy írja meg:


Szerintem mindenki meg fog lepődni, hogy mennyi mindenre képes volt, amire büszke lehet! Hajrá!!!

Napi boldogság - Számvetés magammal

Készülök lelkiekben az új évre, sokmindent sikerült végiggondolnom, és értékelnem. Végre erre is jut idő! Jó érzés visszagondolni 2014-re. Tavaly eldönöttem, hogy boldogk akarok lenni. Ebben az évben az voltam, és vagyok és leszek is!  Számvetés eredménye itt.

L'art pour L'art @ Bábszínház 2014.12.29, 20:30

Idén majdnem lemaradtunk erről az előadásról. Minden évben két ünnep között barátokkal és családdal elmegyünk, és szinte az egész első sort kibéreljük. Van egy közönségszervező ismerősünk, aki ebben segítségünkre van. Idén elfelejtettem neki szólni, hogy foglaljon nekünk jegyet....egyszer csak hív minket, hogy foglalt 10 jegyet, nekünk az első sorba, igaz, nem szóltunk, de minden évben szoktunk menni és úgy gondolta idén is. Igen, akartunk, és milyen jól tettük.

Ennek az előadásnak a bemutatója 2014 tavaszán volt, a rajongók nagy örömére, ugyanis a társulat 2 éve nem jött ki új előadással. Már a bemutatkozó sorok is felkeltik a figyelmet: 


Az emberiség létezése óta keresi a világban felbukkanó kérdésekre a válaszokat.

"Mivégre születtünk, és mi történik velünk a halálunk után?
Ki nevet a végén?
Hogy kerül a csizma az asztalra, és miért jó a póknak?
Hány éves a kapitány?
Mennyi a Pi értéke, és vajon mi lesz a L’art pour l’art Társulat legújabb estjének címe?
Rengeteg kérdésre nem leljük a választ, az utolsó kettőre azonban igen: „3,14” és „A postás, aki megeszi a leveleket”.Mindkettőhöz jó szórakozást kívánunk!



Mivel már volt szerencsénk részt venni az előadáson, bizton állíthatom, hogy az összes kérdésre kaptunk választ az előadás során. A végén nyilván mi nevettünk, megtudhattuk, hogy halálunk után nem annyira egyszerű az étkezés, tudjuk hogy az egérpókok imádják a sajtot, és bizony Edebede Bácsi meséje alapján nem is olyan rossz nekik. Ha még kétségünk lenne afelől, hogy hasznos-e nekünk mindezeket megtudni, a következőnek úgyse tud senki ellenállni: Megtudhatjuk, mekkorára tudja niytni a száját egy kígyó! Azaz több kígyó!

Mielőtt bármiféle poéngyilkolásba kezdenék, abba is hagyom, nehogy megsérüljön valaki. Nézze meg mindenki, és örüljenek, örvendezzenek vala neki!

Számunkra mindig is fontos volt a LPL, gimis óraközti szüneteinket megédesítette a Lila liba lemez, testvéreimmel mindig beöltöztünk Besenyő családnak, és a szüleinknek előadtunk egy-egy jelenetet. A Társulat évek óta ugyanazzal a lekesedéssel áll ki estéről estére a közönsége elé, és az első sorban ülésben az a legjobb, hogy közelről figyelhetjük, ők, hogy érzik magukat a színpadon. Hogy nevetnek egymás nyelvbotlásásn "Színped" (Pethő Zsolt), vagy hogy fejelti el Boborján (Dolák-Saly Róbert) a szövegét. Szászi Mónit is (aki az előadásokon mindig a legfegyelmezettebb,) utolérte a nevetőggörcs a Margit-Zigóta jelenetben, és szorgalomból még 50x leírta, hogy "Az anyám nem NOOORMÁLIS" Még szerencsére, egyikók sem az.
Retteghettünk Naftalin Ernőtől, párom a színpadra is felkerült, székrendezőnek, és könnyesre nevethettük magunkat a Költőn (Laár András) és Edebede Bácsi meséjén.
A könynesre nevetést szó szerint kell érteni, még Andrásnak is feltűnt a színpadról, hogy barátnémmel mily hangosan kacagunk, rengeteg kommunikáció volt közöttünk az előadás alatt, és ezzel még jobban magunkénak éreztük az előadást, és a felénk küldött szeretetet. A visszatapsnál András még jó hangos huhogást is kapott tőlünk, amire Robi csúnyán ránknézett, aztán persze elnevette magát.

Köszönjük szépen ezt az elményt, remélem hamarosan újra találkozunk.

A humor tényleg egy olyan nyelv, amin könnyebben el lehet jutni más emberek lelkéig, már aki vevő rá. Gyerekek, nevessünk sokat, mert attól minden könnyebb lesz!


-------------------------------------------------------------------------------------
Kép forrása:http://www.lpl.hu/content/a-postas-aki-megeszi-a-leveleket-2014
Társulat honlapja
Laár András Facebook oldala
Dolák-Saly Róbert Facebook oldala
Szászi Móni és Pethő Zsolt Facebook oldala 


2014. december 29., hétfő

Napi boldogság - LPL és spontán melegszendvicsparti

Mára LPL (L'art pour L'art) jegyünk volt, és az előadás utánra szerveztünk mihozzánk spontán melegszendvics partit. Régg gyűltünk már nálunk össze,, jó volt itt is bandázni kicsit:)

Előadás beszámoló itt

Vad Fruttik @ Akvárium 2014.12.28.

Azt hittük, idén már nem lesz részünk Vad Fruttikban, így az öröm annál nagyobb volt, mikor a zenekar Facebook oldalán meghirdették az eseményt az Akvárium Klubba. Szerintem mondanom se kellene, hogy gondolkodás nélkül megvettük a belépő jegyeinket. Két naposra tervezték eleve a kocnertet, az előző Akváriumos fellépésből okulva. Mindkét napon teltház előtt játszhattak 28-án az Esti Kornél, 29-én a ZUP előzenélésével.


Számítottunk a tömegre, íggy lelkileg felfegyverkezve érkeztünk. Most is szemtelenségünknek köszönhető a gyors italhoz jutás, bár a személyzet tényleg kitett magért, nagyon gyorsan szolgálta ki a szomjas népet. Már az Esti Kornél alatt 3/4-ig tele volt a Nagy Hall, és 22:00 óra után, megtelt, mikor a Vad Fruttik elkezdte.

Jó nézni őket, mert lelkesek, felszabadultak, és olyan dalokat írnak, amit jólesik énekelni, üvölteni, kiabálni. Leteszed a terheket magadról és felszabadulsz. Iszonyú milyen energiák szabadulnak fel az emberben egy ilyen előadás alatt. Likó Marci ideális közvetítő ember,mert együtt rezdül a közönségével, és át tudja adni az érzéseit.


Az este unikuma, a 2014.december 16-án debütált új számuk, a Hold. A közönség számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy ezt is Marcival együtt kell énekelni, kivétel nélkül mindenki tudta már az alig 2 hetes dal szövegét. A Hold videoklipjét itt lehet megnézni, a zenekar hivatalos Youtube csatornáján.

Azért voltak kihagyhatatlan klasszikus Frutti dalok is, mint a Sárga Zsiguli, de szerencsére azért helyet kaptak a súlyosabb mondanivalót hordozó zeneszámok is, mint az Embergép is. Sajnos most sem játszották élőben az Orgonákat, pedig új albumukról (Darabok) számomrra a legelgondolkodtatóbb.

Összességében megint egy jó hangulatú évbúcsúztató koncertet láthattunk, profi hangosítással és hangulattal. Kíváncsian várjuk az új számokat és a mielőbbi fellépéseket!

2014. december 28., vasárnap

Napi boldogság - 3 in 1

Ez a nap olyan volt, mintha 3 lett volna.
kezdődik minden azzal, hogy kb 1:00-kor aludtunk el éjjel.

5:00 kelés, indulás reptérre, jóbarátot kikísérés
7:00 hazaérés
7:00-8:00 visszaalvás
8:15 kelés, indulás fürdőbe
9:00-12:00 fürdőzés Veli bej (régi török fürdő, Irgalmasok üzemeltetésében)
13:00-14:00 itthon alvás
15:00-16:30 Babalátogatás barátoknál
17:00 hazaérkezés, készülődés
18:30 indulás warm up Vad Frruttik házibuliba
21:00-00:00 Vad Fruttik koncert (Beszámoló itt)
és valamikor el is aludtunk :)

Eseménydús nap volt, az biztos.

2014. december 27., szombat

Napi boldogság - Takarítás, és serteperte idei első hó

Annyira jó, hogy szabin vagyunk. Mindenre jut idő. A lakás csillog villog, rend van és minden jó, plussz esett a hó!

2014. december 26., péntek

Napi boldogság - Édes semmittevés

Ma egész nap itthon voltunk, csak enni keltünk fel, amúgy maratoni sorozatnéztünk, és PIHENTÜNK!

2014. december 25., csütörtök

Napi boldogság - Boldog Karácsony 2!


Nekem ez a nap az izgazi Karácsony, Anyukámék erre szoktattak minket, hogy a Jézuska 25-én jön. Ugyanis, mikor picik voltunk, és megérkezett a Jézuska 24-én este, kibontottuk az ajándékokat, alighogy játszottunk vele, már menni kellett tovább a nagyszülőkhöz vacsorrára, és Anyukámnak megszakadt a szíve, hogy elrántgasson minket a játékainktól. Ezért lett a 25-e a családi Karácsony.



Most a szüleim, tesóim, és mindenkinek a párja ott volt, délelőtt ajándékoztunk, mindent egyesével bontogattunk, majd finomat ebédeltünk, és játszottunk. Nagyon pozitív nap volt ez a mai!

2014. december 24., szerda

2014. december 23., kedd

Napi boldogság - Ajándékcsomagolás

Ma sütisütés és csomagolás volt a menü. Párom segített csomagcímkéket gyártani, én meg mint a kisangyal, csomagoltam. Tudom, nem túl környezetbarát dolog a papírba csomaglás, de idén nem vásároltam semmiféle papírt, a már meglévő készletekkel gazdálkodtam!

Jövőre lehet tanulok a Japánoktól, és kendőbe csomagolok mindent, amit visszakérek ajándékbontás után :) (Furoshiki) Inspirációnak, íme itt egy videó!

2014. december 22., hétfő

Insanity élménybeszámoló

Az Insanityről megoszlanak a vélemények. Kinek szabad ezt csinálni, kinek nem...Én amondó vagyok, hogyha bírod, csináld, úgyis te érzed a legjobban mi a jó neked.

Nem titok, ez az edzés nagyon kemény. Az egészséges testet nem adják ingyen, minden elfogyott centiméterért meg kell küzdeni. De ha belekezdesz, végigvisz a lendület, mert meg akarod csinálni.

Shaun T által megálmodott Insane edzés egy olyan saját testsúllyal történő edzésforma, amit eszközök nélkül,  otthon is kényelmesen el lehet végezni (abban ez esetben ha van elgalább 3 négyzetméternyi területed) és kevesebb, mint egy órás elfoglaltságot jelent. Két nagyob blokkra lehet osztani, az edzés teljes hossza 63 nap, melyhez van órarend is. Itt lehet követni, hogy hol tartunk az edzésben, és mikor melyik óratípusra kell edzeni. Az első blokk inkább a magas pulzusszámra megy rá, nagyon sok ugrálással, ez azért fontos, hogy a testünket megszabadítsuk a "felesleges lerakódásoktól" hogy a második blokkban már menjen a szálkásítás. Az órák úgy vannak felépítve, hogy mindegyik bemelegítéssel kezdődik, az kb 5-6 perc ( ne aggódjon senki, ha már a bemelegítés alatt totálisan leizzadt, ez normális :) ) majd ezt követi egy nyújtás, jön maga az edzés és a végén egy újabb nyújtás levezetésképpen. Senki ne hagyja ki a bemelegítést és a nyújtásokat, ez nagyon fontos azért, hogy izmaink biztonságban legyenek. Heti hat nap van edzés, és egy nap pihenőnappal. A két blokk között van egy Recovery Week, ami arra hivatott, hogy megalapozza nekünk a második blokkban várható izomerősítő feladatokat. Ami még szuper a programban az az, hogy két hetente van Fit Test, ami egy 6 gyakorlatból álló 20 perces edzés, ahol számolni kell a teljesítményünket. Ezt meg kellett csinálni az első alkalommal, plusz kellett méreckedni. Így utólag követhetőek az eredmények, és szemmel láthatóak. Sajnos én hajlamos vagyok nem észrevenni magamon a változásokat, de a papírra leírva ott volt feketén, fehéten, ez is nagy segítség volt.

Nagyon büszke vagyok magamra, hogy végigcsináltam, teljesen átalakult a tesem. kilóban nem fogytam sokat (6 kg), mert izmaim is lettek bőven, és azért azoknak is van súlya :)

Amit tanultam, az az, hogy nincs lehetetlen, nem gondoltam magamról, hogy egyszer király leszek a fekvőtámaszozásban, és ki fogok bírni egy órás intenzív mozgást. Mostanra nem okoz gondot ha végig kell ugrálni egy-egy koncertet, vagy el kell szaladni a buszmegállóba. Szeretek napközben sétálni, ahelyett, hogy villamosozzak és igényem van a mozgásra. A 60 nap elég hozzá, hogy kialakítson az emberben új szokásokat és a régi rossz beidegződéseket felülírja. Kitartásra nevelt, minden nap 5:50-kor keltem és edzettem. Voltak nehezebb időszakok, természetesen, de mindig hajtot az, hogy mi van mögöttem. Ahogy az órarendben gyűltek az ikszek, annál inkább akartam ezt. Sajnos volt egy rossz mozdulatom edzés közben, és a térdem picit kiakadt, kényszerpihennem kellett egy hetet. Szörnyű hét volt, mert edzeni akartam...Megérte a pihenőt, mert újult erővel tudtam folytatni, és Karácsonyra ezt kaptam magamtól. December 20-ra kész voltam az edzéssel.

Amit javasolni tudok mindenkinek, hogy rendes futócípőben végezze a gyakorlatokat, figyeljen oda a nyújtásokara, érzékeny térdűeknek ajánlott a térdvédő. Valamint egy pulzusszám mérő karóra sem árt, hogy biztosnságban tudjuk magunkat. Kiegíszítő kezelésnek javaslom a jógát és az egészséges izomfejlődés miatt a sportmasszázst. Étkezésben én annyit tartottam be, hogy rengeteg fehérjét próbáltam bevinni, próbálkoztam fehérjeporral is, de reggelire mindig túró-joghurt páros volt a nyerő. Ebédre mindig grillezett pulykét ettem vagy párolt zöldséggel, vagy nyer salátával és joghurttal. Cukrot és lisztet egyáltalán nem ettem, az édességet csak méz és gyümölcs formájában vittem be (tudom, a gymölcsben is van szénhidrát, de az ilyen komoly edzéshez szükséges az energia, és a szénhidrtátot teljesen elhagyni ezért nem akartam.) Azért kicsit liszt és cukorsokkot kaptam, mikor 60 nap után először ettem ilyesmiket:)

Még egyszer beleállok az Insanitybe, de nem napi rendszerességgel, csak heti 2-3 alkalommal, mert mellette futni fogok, jógázni és mág úszást is tervezek. Erre rá lehet szokni!!! Nem kell sokat moralizálni, hogy nekikezdjünk e...Bele kell állni, el kell kezdeni és a többi megy magától, és van eredménye...!

Napi boldogság - Újrahasznosított Karácsonyfa és utolsó simítások


Megkaptam az irodai Karácsonyfát, mert ugye 2 hétig nem dolgozunk, és szegény csak szomorkodna egyedül, de befogadtuk, ezért kétszeresen teremthet karácsonyi hangulatot. Plusz így csak félig támogattam az élőfa kivágásokat. Hazahoztuk a fát, utolsó ajándékokat is beszereztük, díszítettünk.

Az idei díszek is a természetesség jegyében lettek kiválasztva, úgymint popcornfüzér, mézeskalács és szalma díszek. Természetesen a csúcsdíszre idéén is Jack került.

Idén is elégedett vagyok, aranyos lett!

2014. december 21., vasárnap

Napi boldogság - Barátokkal lenni, és felhívni a figyelmet egymás jótulajdonságaira

Közös ébredés, közös reggeli, ping-pong és örülés egymásnak.
Kitaláltam egy játékot, mivel megbeszéltük, hogy nem adunk egymásnak ajándékot, de mégis vigyünk haza valamit.


Hozzávalók:
annyi papír ahányan vagyunk
fonal vagy cellux a felrögzítéshez
tollak
és a pozitív gondolatok

Folyamat:
Mindenki kapott egy lapot, amit felakasztott a hátára, mindenki kapott egy tollat. A feladat az volt, hogy körbe kellet járni, és minden ember hátán lévő papírra az adott személyről jó tulajdonságokat kellett írni.

Amikor megnéztem az én papírosom, sírva fakadtam, tudtam, hogy saját csapdámba esek :) Mindenkinek tetszett ez a játék, meg mindig jó magadról pozitív külső szemlélő által megdigyelt tényeket olvasni.

2014. december 20., szombat

Napi boldogság - Final Fit Test, Insanity vége!

Ma volt az utolsó Insanity edzés, vége, megcsináltam! Pont barátainkkal Karácsonyi hétvégénken voltunk, így mindenki előtt másodmagammal letoltuk az edzést. Büszkeség, boldogság, ezeket érzem most, meg azt, hogy milyen jót fogok vacsorázni! :)

2014. december 19., péntek

Napi boldogság - Céges Karácsoni buli

Végre, utsó munkanap, ma van a céges vacsora, ahova párom is jön, plusz, íme a karácsonyi körmöm, végre volt időm elkészíteni!

2014. december 17., szerda

Napi boldogság - Ajándékkészítés mesterfokon

Céges karácsonyi névhúzásra ajándékkészítés :)

















Készítés leírása itt

Ping-pong ütő profiknak

Céges karácsonyi bulin, húztunk neveket ajándékozásra. Olyasvalakit húztam, aki maximalista, mind a sportokban, magánéletben és a munkában is (nem értem, hogy nem fárad el :D ). Tudom róla, hogy nagyon szeret ping-pongozni, de túl ügyes. Ezért kap egy olyan ütőt, amivel kihívás lesz a játék.


Hozzávalók:

1 db olcsó ping-pong ütő (Tescóban hozzá lehet jutni kb 400 forintért)
Körkiszúró készlet (jó, ha az embernek ezermester apukája van, és lehet kölcsönkérni)
Akkus fúró (nekem van sajátom, kelengye tartozék)


Folyamat:
Helyezzük el a klilyuggatni kívánt ütőt 2 lécen, hogy könnyű legyen fúrni. Válaszzuk ki a megfelelő körkiszúró méretet. Én kettő olyat válaszottqam, amin átesik a normál ping-pong labda, és kettő olyat, amibe beleszorul. Féltem, hogy átszakad hamar a vékony préselt fa, ezért az első körkiszúrás előtt, előfúrtam a kijelölés mentén. A többinél már bátran nekiestem. Azért jó ha van valaki aki tartja az ütőt, vagy ha van kéznél remek satu az is megteszi.Csomagoljuk vissza eredeti csomagolásába, úgy hogy a papír eltakarja a lyukakat, és nevessünk, mikor átatjuk, közbe videózzunk! Jó játékot!

2014. december 16., kedd

Napi boldogság - Kényszerséta rekordidő alatt



Mint mindig, most is rohanásban voltam, így mikor láttam, hogy a Machwart ligettől nem jár a villamos az Oktogon fele, elsőre picit morcos lettem. Aztán rájöttem hogy sétálni jó és minek rohanni, inkább kiélveztem a kellemes decemberi délutánt a szép fények között. A város gyönyörű. Plusz ezt a távot 20 percen belül gyalogoltam le ;)

2014. december 14., vasárnap

Napi boldogság - Mézeskalács sütés, idén harmadjára

Igen, idén háromszor asszisztáltam végig a mézes sütést. Először anyuéknál, majd a munkahelyen sütöttünk a fiúkkal, és végül a barátainknak átadtam a tudásom, mert nekik még sose sikerült jól a mézes. De mivel imádok sütni, ezért ez kikapcsolódás volt, cserébe kaptunk finom ebédet :)

2014. december 13., szombat

Napi boldogság - Helló szénhidrát


Ma egy kis kompromisszumot kellett kössek magammal. Mindig másnapos eledel a Whopper Menü, és ma másnap volt, tegnapi Ákos koncert után....
Egyek vagy ne egyek szénhidrátot. Tulajdonképp 60 napra akartam ezt visszaszorítani, és az már lejárt (igaz még tart az Insanity, mert kitolódott a kényszer térdpihentetésemmel) de a 60 nap letelt már! Éppen ezért beharaptam az isteni életmentő junk food-t.

Ákos koncert @ Aréna 2014.12.12. Utolsókból lesznek az elsők

Nehéz összeszedni a gondolatokat egy olyan koncertről, amit ennyire vegyes és intenzív érzésekkel vártam. Ákos munkásságának követése hosszú évekkel ezelőttre nyúlik vissza, őt is jó helyen és időben ismertem meg ahhoz, hogy ekkora hatással volt/van/lesz rám. Mikor kijött a 2084-es albummal, valahol megnyugodtam, mert olyan hangulatvilághoz talált vissza, amit mindig is szerettem benne. De Ákos akármihez nyúl, az mindig is profi, átgondolt és igényes.





A dátum 2014.12.12, ez a duplanapos Aréna koncert első napja, és igazándiból a második meghirdetett koncertdátum. Eredeti és először egyetlennek gondolt időpont az a 2014.12.13-a, szombat volt. Ákos, facebook oldalán meghirdette a koncertet és a jegyek ismét rekordidő alatt elfogytak, pedig az emberek mégcsak nem is sejthették, hogy kedvencük mivel fog most előrukkolni. Lévén, hogy a rádiós és egyéb hirdetések már ki voltak fizetve, úgy érezte a csapat, hogy furcsa lenne úgy reklámozni egy koncertet, ami már eleve teltházas, így elkezdtek alternatívákat keresni. Szerencséjükre az Arénéban péntekre, tehát a meghirdetett koncert előtti napra volt még hely. (Az utána lévő napra már foglalt volt az Aréna, így be kellett vállalni ezt a kellemetlen helyzetet) A mi nagy szerencsénkre, mert így, hogy majdnem az utolsó pillanatban kapcsoltunk, mégis elsők között láthattuk az új előadást.

Ákos, a koncert előtti héten az interjúiban elmondta, hogy nagyon fél, mit fog szólni a közönség, mert 1/3 Bonanza szerzeményeket dolgoztak át, 1/3 régi Ákos dalokat és 1/3 újabb számokat, és teletűzdelték apró érdekességekkel, amire nagyon kíváncsiak, mennyire lesznek vevők az emberek. (Zárójeles véleményem ezzel kapcsolatban csak annyi, hogy aki igazán ismeri Ákost, az tudhatja, hogy nem annyira tud melléfogni, ugyanakkor olyan széles skálán mozognak korban a rajongói, hogy biztos lesznek olyanok akik imádni fogják bármi is legyen az :) )

Mikor közeledtünk az Arénéhoz, már kígyózó sorokban várták az emberek, hogy bejuthassanak. Nem siettük el az érkezést, a koncert 20:00-ra volt kiírva, tudtuk, hogy 20.30 előtt itt nem lesz semmi. Előzenekara meg Ákosnak nem szokott lenni, ő szereti maga felépíteni a hangulatot. Jól tettük azért, hogy időben érkeztünk, mert a ruhatár sort és az italpultnál hömpölygő tömeg kiszolgálását ki kellett várni. Bár nem tudom mi lett volna, ha nem vagyunk kissé szemtelenek. Akkor még lehet most is ott állnánk a sorunkra várva. Rengetegen panaszolták, hogy miután kiállták a ruhatár sort, közölték velük, hogy sajnos megtelt, menjenek máshova, és így vesztek el az értékes koncert előtti percek. Nekünk tökéletes volt az időzítés, welcome drinkünket megszerezve, kabátlanodva indultunk be a küzdőtérre.

A tömeg látványa eléggé mellbevágó volt, így úgy határoztunk, hogy nem nyomulunk előre a sokasággal, hanem a keverőpult magasságában, bal oldalt az oldalső vészkijáratoknál letáborozunk. Nagyon jó döntésnek bizonyult, mert kitűnően hallottunk, láttunk, és volt helyünk ugrálni és énekelni, ami számunkra a legfontosabb tényező volt, ugyanis, mindegyik számnak annyira örültünk, hogy majdnem kiugrottunk a bőrünkből.

Ákos mai előadása különleges volt, nemcsak azért, mert hosszú évek után újra együtt dolgozik egykori Bonanza Banzai-os harcostársával, Hauber Zsolttal, hanem mert kellő alázattal nyúlt hozzá és hangszerelték át a régebbi, számomra sokat jelentő dalait.

Sejtettem, hogy az új középalbumról az Újrakezdhetnénkkel fog indulni az este, majd annyira erős kezdődalokat sikerült összeválogatnia, hogy alig jutottunk szóhoz. 1984, Alig hitted, Ne keress engem....és a Szabadíts fel (Ikon c. albumról, egyik legkedvesebb számom). Meglepődtem, mert nagyon régen nem hallottam élőben ezt a dalt. Itt következett egy kis csemege, mert a dalba beleépítettek részleteket A bosszú népéből. Itt megint picit visszakanyarodtunk az újabb számokhoz, mint Kapuzárás, Előkelő idegen és Tengermoraj. Megérte türelmesnek lenni, mert itt is nem várt fordulatok következtek. Calypso (Bonanza Banzai)...Csak Te vagy, Térj vissza (Bonanza Banzai) egybegyúrva a Beavatással.

Ez annyira erős dalsorrend volt, hogy nem is számítottunk arra, hogy ezt még lehet fokozni, de lehetett...Láss bennem mást (előben ezt is ritkán játszották) Barátom (Bonanza Banzai) akusztikus verziója, Ákos egyedül egy gitárral adta elő. Interjúiban valószínű ettől a résztől tartott kicsit, mesélte, hogy fél, mert van egy blokk, ahol sok lassú számot tettek egymás mellé, és reméli, hogy az emberek nem a büfébe fognak ácsorogni ezek alatt. Dehogy ácsorogtak a büfében, izgatottan várták a következő dalt, ami  a Persze hajnal van megint (Bonanza Banzai) volt és a Keresem az utam követett.

A Veled utazom erejéig visszakanyarodtunk dinamikusabb irányba, majd jött a Jóslat (Bonanza Banzai) a Vér szava, amibe Depeche Mode dalt a Black Celebration-t ékelték be. Aki még eddig nem hitte azt, hogy ez élete legjobb Ákos koncertje, annak minden kétsége elillant, amikor felcsendült, hogy: "Az angyalok városa, mostantól démonok otthona..." (Ne fájjon többé). Két lassúbb számmal vezethettük le a felhalmozódott energiáinkat, Amikor szerettél és az Érintővel. A visszatps előtt újra örülhettek a régi Ákos rajongók, ahogy mi is, mert a Táncolj velem és a Tánc a vékony jégen (Bonanza Banzai) mixét az Ikon és az Elmondatott követte (Bonanza Banza)
A kis szünet után az Igazánnal tért vissza a zenekar, és útravalónak, a közönség megkapta ajándékba a Csak a dalt (Bonanza Banzai) a Mindenki táncolt és a Kezemet nyújtomat (Bonanza Banzai).
A koncert, mint mindig az Adjon Istennel végződött, és hatalmas éljenzés és taps zárta az estét.

Ákos és zenekara (Szintetizátorok: Lepés Gábor, Hauber Zsolt; Dobok- Bánfalvi Sándor) kitett magáért, minden a helyén volt. A fények, a dalok közti kivetítések, a hangszerelés, hangosítás, remek csapatmunkának lehettünk szem és fültanúi. Ismételten hiányérzet nélkül jöhettünk haza. Sajnáltuk, hogy ilyen hamar elröppent ez a 2 óra, és egy valami biztos, ha lesz turné, a legtöbb helyen újra akarjuk élni ezt a csodát.


2014. december 12., péntek

Napi boldoggság - Ákos koncert


Végre eljött a várva várt nap, a hónapokkal ezelőtt megvett jegy felhasználásra kerül! Nagyon vártuk, nem csalódtunk, ilyen jól már rég éreztük magunkat.



2014. december 11., csütörtök

Napi boldogság - Aludni kell, anélkül meghalok

Igen, a Quimby jól énekli az Álmatlan dalban,  ma 21:45-kor feküdtem le aludni. Boldogan fúrtam a fejem a párnába, és nem kellett sokáig várni a "reggeltől betépett Álommanóra"

2014. december 10., szerda

Napi boldogság - Mi leszel, ha nagy leszel?

Ez volt a mai művászetterápisá téma. Ami azért felkavart, de boldogsággal is eltöltött, mert majdnem csináltam azt, amit kitaláltam gyerekként. Először állatorvos akartam lenni, majd szállodaigazgató. Ezt a legjobb barátnőmmel találtuk kis, és minden óraközti szünetben tervezgettük, milyen lesz a hotelunk. Véggülis, vendéglátó és szálloda szakos lettem, és dolgoztam is ezen területeken. Az már más tészta, hogy jelenleg teljesen mással foglalkozom....jó nosztalgia volt.

Karácsonyi lidércnyomás, vagy inkább újra előjön a pánik

Nehéz napokat élek meg mostanában. Sajnos elég csalódott is vagyok. Magamban, meg azokban a dolgokban, amikben hittem, hiszek. Néha megingok, hogy jó amit csinálok? De akkor miért vagyok rosszul??

Fejfájás, szédülés és az arcom bal oldala zsibbad...szívesm hevesen ver, kapkodom a levegőt.  Persze az se tett jót, hogy olvastam a női infarktusról egy cikket, hogy a nőknél ez máshogy jelentkezik, mint a férfiaknál...természetesen minden tünetben magamra ismertem, alig bírtam elaludni. A másnap még rosszabb volt, alig jutottam be reggel a masszőrömhöz. Megérkeztem hozzá, köszönés után közöltem vele, hogy éppen pánikrohamom van, de ne ijedjen meg, ura vagyok a helyzetnek, csak most éppen infarktusom van.
(milyen nevetségesen hangozhat ez olyan ember számára, aki nem tudja miről beszélek, de amikor benne vagyok egy rohamban, ez sem érddekel...)

Meglepő de a masszázs végére jobban lettem, de sajnos nem úsztam meg ennyivel a napot. Délután,,művészetterápia előtt is jött egy roham, hasonló tünetekkel...

Csalódottság, gyengeség lett úrrá rajtam, és szomorúság, hogy az éves munkám eredménytelen....


-------------------------------------------------------------------------------------

2014. december 9., kedd

Napi boldogság - Sütisütés az idei utolsó Művészetterápiás foglalkozásra

Igaz, hogy fáradt voltam, de nagy örömmel készítettem el a nagyondurván csokis süteményem, ami szinte a specialitásom a művészetteráőpiás csoporttársaim kedvére holnapra. Mivel még diétázom, egy falatot sem eszem belőlük :)

2014. december 8., hétfő

Napi boldogság - Német modulzáró

Eljutottunk ide is...elröppent ez a 100 óra. Büszkén jelenthetem ki,,, hogy a szóbelim 97%-os lett, az írásbelim 72,1%. Ami azért nagyon jó, mert munka mellett ekkora eredményt elértem, úgy, hogy nem vittem túlzásba a tanulást...leginkább órákon figyeltem...pfúú..elképzelni se mereem, mi lenne ha tanulnék is...

2014. december 7., vasárnap

Napi boldogság - Bükkszentkereszten jártunk

Gyuri bácsi Bükkszentkeresztre valósi, és vendáglátó barátaink ide is elvittek bennünket. Gyönyörű hely...remélem jövünk tavasszal vagy ősszel is, és akkor benevezünk egy gyógynövény túrára!

2014. december 6., szombat

Napi boldogság - Köpüs kői séta a Bükkben

Szeretek sétálni.
Szeretek az erdőben sétálni.
Szeretek szép erdőben sétálni.
Szeretek szép havas erdőben sétálni.
Szeretek szép havas bükki erdőben sétálni.
Szeretek szép havas bükki erdőben barátokkal sétálni.
Szeretek szép havas bükki erdőben barátokkal és kutyákkal sétálni.

és végre hasznát vettem a hótaposómnak!

Anna and the Barbies @Miskolc, Helynekem 2014.12.05.


Már nagyon sok szépet és jót hallottunk a miskolci Helynekem-ről, éés kíváncsian vártuk, hogy végre eljussunk, hogy saját bőrünkön is megtapasztalhassuk az elmondottakat.


A hely, Miskolc főterén van, teljesen a központban, ha hasonlóságot szeretnék vonni, akkor azt mondanám rá, hogy romkocsma feeling, de azért jócskán túlmutat rajta. Családias hangulat jellemzi, különböző termekkel, melyeknem más és más a hangulata. Van zeneszoba, irodalomszoba (ahol híres maggyar költők arképe van felfestve, és idézet tőlük. Ebben a szobában szabad a falra írni saját verset is). ezek a termek tartoznak a kocsmarészhez, ezeken felül ott van természetesen a kocnertterem. Jó elosztásban, mert lehet lenn a dühöngő részen karnyújtásnyira a zenészektől végigbulizni egy koncertet, vagy fel is lehet menni a galériára, azok számára, akik inkább felülről figyelnék az eseményeket. Anna and the Barbies-on, mi fenn keztük, de hamar beláttuk, hogy nekünk lent van a helyünk. Anna nagyon magával ragadó szuggesztív egyéniség, a színpadon meg teljesen megőrül, ami nagyon jól áll neki és szerencsére ragályos. Teljesen átjön, hogy őt nem fogja érdekelni ki mit gondol róla, csinálja ami jólesik neki. Ez nagyon irigylésreméltó és inspiráló. Szívesen hallgattam őket, noha egy-egy számuk kivételével sajnos nem ismertem a munkásságukat, de itt és most nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy mennyire magukkal ragadtak, élveztem a koncert minden percét. Kétszeres visszatapsolás után, a zenekar nem ment haza, hanem maradt a rajongókkal bulizni. A Helynekembe szeretnek járni a zenészek, a rajongók is boldogok, nemcsak a koncertek családiassága miatt, hanem azért is, mert a kedvenceikkel együtt bulizhatnak a koncertek után. Örülök, hogy itt lehettem.

2014. december 5., péntek

Napi boldogság - Miskolctúra

Miskolci barátaink, elhívtak minket látogatóba magukhoz a hétvégére. Megmutatni a várost a környéket, és a már emlegetett Helynekem szórakozóhelyet. A mai nap, Anna and the Barbies koncert volt. Beszámoló itt.

....nembeszélve a Bitang Joe Burger Bar hamburgeréről (aki Miskolcon jár, mindenképpen kóstoljon meg egy hamburgert, kár, hogy Pesten nincs hozzájuk fogható. Kedves kiszolggálás, barátságos árak, és isteni ízvilág. Mivel nem eszem lisztet, készítettek nekem hamburger zsemle nélküli tálat. Ezt kevés helyen láttam még...) és az isteni házipálinkákról...ilyen egy tökéletes nap!

2014. december 4., csütörtök

2014. december 1., hétfő

Napi boldogság - Szakadó esőben napocska

Ma a villamoson korán reggel, mindenki szomorú, befordult, szokásos budapesti reggel. Egyszer csak azt látom, hogy egy lány a bepárásodott villamos ablakra rajzol egy napocskát. Olyan jó volt látni, hogy vannak még, akik a "rossz idő" ellenére is vidámak. Erről már volt szó régebben is. :)

2014. november 30., vasárnap

Adventi koszorúk az elmúlt évekből

Néhány inspiráció eddigi koszorúimból:



1. Klasszikus körkoszorú négy gyertyával (2011)


Vonjuk be fenyővel, vayg tuja ágakkal a kör alakú koszorúnkat, és állítsuk fel a 4 geyertyát. Ezután rendelkezésünkre álló elemekkel díszítsük ki, én ebben az esetben narancskarikával, fahéjjal és agyagból készült díszekkel dekoráltam.















2. Rendhagyó koszorú (2012)

Vegyünk egy vázát, és kossük össze a 4 gyertyát szalaggal. Fenyőágakkat és díszeket tegyünk a gyertyák és a váza közé.



















3.Tálcára felpakolós koszorú (2013)

Ez is rendhagyó.
Vegyünk egy szép tálcát, tegyük rá fel a gyertyákat, és rakjuk körbe ágakkal és szegfűszeggel díszített naranccsal.



















Megint egy tálcán kezdjük. Vettem dekorboltban "műhó"-t. Ikeás elemes piros ledfüzért bevontam vele, és a különböző méretű gyertyákra textilszalagokat ragasztgattam, mindegyikre más számű csíkot, az egyikre masnit.














Napi boldogság - Xmas box, Open!

Ma, első Advent van, és kidekoráltam a lakást, és elkészítettem az adventi koszorúnkat.

Néhány ötlet az elmúlt év koszorrúiból itt.

2014. november 29., szombat

Napi boldogág - Masszázs!

Végre, masszázs, főleg, hogy a térdeim kivannak, de elhatároztam, hogy nem hagyom őket punnyadni. Fájt a kezelés, de nagyon hasznos volt!

2014. november 28., péntek

Napi boldogság - Home office és szalagavató

Ma párommal mind a ketten HomeOffice-oltunk. Picit ramatyok voltunk. De délutánra össze kellett kaparni magunkat, mert unokatesónak szalagavatója volt, ahol nem is táncolt, de örült, hogy ott voltunk.

2014. november 27., csütörtök

Napi boldogság - Munkahelyi adventi naptár és koszorú

Lett naptár és koszorú! Mert fontos az ünnep és a nevetés.

A naptár koncepciója, minden post-it alatt egy idézet van, ami mi, dolgozók aranyköpési. Mindenki alig várja, hogy letéphesse a cetliket!

Koszorú készítése itt

Adventi naptár készítése itt

Adventi naptár nemcsak kollégáknak

Hozzávalók a visszaszámlálóhoz:

Táblafestékes felület
Színes kréták
idő és kedv, hogy minden nap átírjuk a számot

Elkészítése a visszaszámlálónak:
1) Tetszőleges minta felrajzolása
2) Minden nap átírni a számot :)








Hozzávalók az adventi naptárhoz
Szabad falfelület, vagy parafatábla
Post-itek, szinesek
Aranyköpések, vagy jókívánságok

Elkészítése az Adventi naptárnak:
1) számítsuk ki, hány napunk van Karácsonyig. (én a céges Karácsonyunkig készítettem a cetliket) és számozzuk be a postiteket

2) Mindegyik alá tegyünk egy aranyköpést ( ha van olyan jófej kollégátok, akik gyűjtik az aranyköpéseket, akkor mázlitok van, csak kérjétek el tőle és kész! Ha nincs ilyen szerencsétek, akkor keressetek mindenféle jókívánságotr!)

3) Fenyőfa alakban rendezzük el, és engedjük meg, hogy minden nap más szakítsa le a számokat.

Nálunk, nagyon bejött! :)

Befőttindustriális Adventi Koszorú, ami környezetbarát

Hozzávalók:

4 beőpttesüveg (munkahelyen teljesen alkalmasok voltak a kiürült mézes üvegek)
1 ív üvegmatrica
1 tálca
pár cefet alufólia
szigetelőszalag
csomagolószalag





Elkészítés folyamata: 
1) Vegyük a befőttes üvegeket és ízlés szerint díszítsük fel az üvegmatricákkal. (mi hópelyheset választottunk.

2) szigetetelőszalagból vágjunk csíkokat, amiből vagy római vagy arab számokkal ragasszuk ki a számokat 1-4-ig.

3) Minden üvegre készítsünk masnit dekorszalagból.

4) alufólia darabokból lazán készítsünk gömböket, és szórjuk el a tálcán

5) igazítsuk el az üvegeket és tegyünk bele mécseseket.

Élvezzük a környezetbarát újrahasznosított eszközökből készült irodai koszorúnkat :)

2014. november 26., szerda

Napi boldogság - Én és a fehérjepor


Vettem fehérjeport, hátha segít az izomfejlődésben. Sosem ittam még ilyesmit. De ennek nutella íze van!!!! Azok után, hogy semmi édességet nem ettem az elmúlt 50 napban, kifejezetten élvezetes és jutalomfalat reggelente edzés után inni a turmixom ;) Az izmaim örülnek neki, fogyasztás után nem érzem magam fáradtnak, hamarabb megpihenek. BioTech USA-t választottam, mert ennek elég megfizethető ára van.

2014. november 25., kedd

Napi boldogság - Terápia sorozat és pánikbetegség

A 2.Terápia évad más, mint az előző, itt már ismerjük a koncepciót, de a szereplők újak Van benne egy pánikbetegséggel küzdő ember is....hát, nem könnyű nézni. Főleg, hogy minden amit mond, tökéletesen átérzem.

2014. november 24., hétfő

Napi boldogság - Újra edzés!!!!!

Ma folytatom az Insanity-t. Kellően kipihente magát a térdem, legalábbis, már nem bírom edzés nélkül. Felszerelkeztem (pink!!!) térdvédővel és új futócipővel, ami pihekönnyű, így kevesebb a terhelés! Jupii!!!!!!

2014. november 23., vasárnap

Napi boldogság - Google Keep, segít ahol tud, főleg a karácsonyi listában :)

Jól jön ez most, amúgy is nagy listaírogatós vagyok, de ez az alkalmazás valóban segít!
Google Keep, jeeee!

Ami jó, hogy telefonra is letölthető, plusz a google account-tal is használható asztali gépen, és természetesen szinkronizálnak. Valamint a listáimat megoszthatom másokkal is, csak úgy, mint google docs esetében. Hasznos!

2014. november 22., szombat

Napi boldogság - Isteni KV

Új KV-t vettünk itthonra, szemeset. Olyan finom, hogy egész nap csak ezt akarom inni!

Quimby@Akvárium 2014.11.21.


Mikor megérkeztünk az Akváriumba, már hömpölygött a tömeg. Ma cselesebbek voltunk, Az előző Akváriumos Quimby koncerten úgy jártunk, hogy még nagyban az előtérben iszogattunk, a kiírt kezdésig mérg fél óra volt, egyszercsak halljuk, hogy elkezdi a zenekar. És nem beállás volt. Mindenki elkezdett rohanni lefele a Nagyhallba...

Mivel most cselesebbek voltunk, időben megérkeztünk, kabátokat leadtuk, és kényelmesen lementünk a koncertterembe. Ittunk fejenként egy Jagert, a szívroham után, hogy 920 HUF volt egy darab, örülni próbáltunk, hogy legalább megfelelően be volt hűtve. Még 30 perc volt a koncertig, megpróbáltunk egy helyet találni magunknak, ahol jól lehet majd táncolni. Már majdnem tele volt a nézőtér, félelmetes volt, ahogy pár pillanat alatt megtelt a terem, és se ki, se be. Éppen hogy a saját helyünkön állva tudtunk maradni. Kiemntem a mosdóba a koncert alatt, és alig bírtam kijutni, utána meg alig vissza. Mindenhol emberek, még a lépcsőn is álltak. Az Akvárium honlapja szerint a Nagyhallba 1500 fő fér..hát ha most csk ennyien voltak, akkor az is túl sok...


A koncert jó volt, megfelelő arányban voltak régi és új számok (ez alatt azt értem, hogy sok régi, és szerencsére kevés új, de az újak közül is a jobbak: Senki se menekül, Leszek ma én a tiéd...) Liviust még mindig nagyon szeretjük, volt Cuba Lunatica, Magam Adom és a Fekete Lamour is!


A kivetítőn zseniálisak voltak az animációk, teljesen új hangulatot teremtettek a koncertnek. Igaz a múltkori Balatonföldvári koncert után elhatároztam, hogy ezentúl CSAK közelről szeretnék Quimby koncerten résztvenni, ennek ellére most is jót táncoltunk és énekeltünk. De rengtegen voltak, és ez erősen a szórakozás rovására ment.Azért remek Napi boldogság volt!

További koncertbeszámolók itt.
Kövesd a Ne ess Pánikba blogot a Facebookon is!














2014. november 21., péntek

Napi boldogság - Quimby koncert

Már nagyon régóta vártunk erre a napra. Ma ihatok is (adtam magamnak havonta egy napot, amikor lehet alkoholt inni) Quimby mindig jó...részletesebben itt.

2014. november 20., csütörtök

Napi boldogság - Füge udvar és a pingpong

Ma elmentünk kollégákkal iszogatni ( én nem alkoholizálok, noha Insanity szünet van a térdem miatt) és olyan helyre mentünk ahol lehetett Ping-pongozni. Párom is jött velünk, és jót mulattunk!

2014. november 18., kedd

Napi boldogság - Telefonvásárlás

Ma vegvettem a drágaságomat, munkahelyre rendeltem, meg is érkezett. A vicces kollégáim meg mindenkin túltettek.. :DD

Éppen örülök a telefonomnak, mikor a következő sms-t kapom az új készülékre, miután beletettem a simkártyám:
Kedves Ügyfelünk! A készülés a futárnál van, hamarosan megérkezik. A fél év garancia a mai naptól érvényes, Üdv (a cég akitől vettem)

ekkor még nem gyanakodtam, továbbléptem a fél éves garrin, ami amúgy 2 év....jött a következő üzenet:
Kedves Ügyfelünk! Hibás készüléket küldtünk, kérjük hozza vissza!!!

még ekkor sem gyanakodtam, de megnpéztem a papíron, azt kaptam amit kértem.
Következő üzenet:
Fel fog robbanni a készülék!!!

Na itt kitört belőlem, és mindenkiből a röhögés...:DD

2014. november 17., hétfő

Napi boldogság - Telefontapi

Teljesen rápöröggtem eggy új telefonra. De nem tudtam dönteni, így párom délután elvitt MediaMarktba, ahol előben megnézhettem őket. LG G2 lesz a befutó, holnap megrendelem! tökre izggulok!

2014. november 15., szombat

Napi boldogság - Nagyszűlőlátogatás

Spontán nagyszülő látogatás, a beszélgetések közben kitaláltam ki mit kap tőlünk.
Nagymamám mondta, hogy imád kávézni, de úgy, hogy sok tejszínhabot rak pici kávéba, de sajnos nincs óriás bögréje, nagynéném meg odáig volt a tavaly előtt karácsonyra készített forrócsoki kanálért. Azon túl, hogy tartalmas volt az este, még hasznos is :)

2014. november 14., péntek

Napi boldogság - Társasági összeröff, azaz életem első pokerparty-ja

Eddig mindig elkerültek a Pokerparty-k, elvből nem szeretem a pénzes kártyajátékokat. De most barátok között voltunk, így belementem. Nem egyedül játszottam, volt egy mentorom, hogy betanuljak. Elég izgi volt, de sajnos összeszólalkozás lett a vége...Igen, nagypapi is megmondta, a Kártya az Ördög Bibliája...de azért szeretjük :D

2014. november 13., csütörtök

A történelem néha ismétli önmagát...legalábbis addig míg nem tanulsz belőle.

Régebben lovagoltam, és készültem akadályversenyre. Nem hittem el, hogy én eljuthatok egy versenyre. Több, mint fél évet készültem rá, heti 2x volt edzés....a verseny előtt 2 nappal  leestem a lóról, és a ló alá estem, ő meg lendületből rálépett a lábamra. Nem állhattam lábra egy hétig. A fizikai fájdalom semmi nem volt ahhoz képest, amit éreztem mikor a többieket néztem, hogy versenyeznek...

Most jöttem rá arra, hogy ugyanezt csináltam most is. Mikor belekezdtem a 60 napos Insanitybe, nem láttam magam, hogy végigcsinálom. Nem vizualizáltam a sikerességemet. Kételkedtem magamban, és le is sérültem. A térdem több napja fáj, az edzést fel kell függesszem....

Mindenesetre ez jó lecke a későbbiekre. Mindig bízzak az elhatározásaimban és lássam magam előtt, hogy elérem a célom!

Napi boldogság - Azonosság, megvilágosodás

A megvilágosodás a része a napi boldogságomnak, a megvilágosodás okai annyira nem..
A történelem néha ismétli önmagát, és amikor egy múltbéli hibádból nem tanulsz, a jelenedben újra átéled...bővebben itt.


2014. november 12., szerda

2014. november 11., kedd

Napi boldogság - Szauna reggel

Ma voltam reggel Barátosnémmal szaunázni. És nem izzadtam...lehet a regggeli Insanity-k alatt kiizzadok mindent amit lehet...mindenesetre ez egy kicsit ijesztő :)

2014. november 10., hétfő

Napi boldogság - "el fogsz fogyni"

Na, ez a veszély nem fenyeget, de azért jól esett ismerősöm megjegyzése. Szerencsére amióta csinálom az Insanity-t sokat alakultam, de kilóban nem sokat fogytam, félidőben visszamértem magam. Ellenben az átalakulás látványos karcsúsodással jár :)

2014. november 9., vasárnap

2014. november 8., szombat

Napi boldogság - ...és mégis szeretnek a babák...

Mostanában azon vagyok, hogy visszaszerezzem a gyermeki naivitásomat. Lehet ezt érezte meg újabb kis haverom is. Ő egy 1 éves kislány. Barátaink gyereke. Amíg ott voltunk náluk, le se zizzentünk egymásról. A kislányon nem is annyira, de magamon teljesen meglepődtem. Jól éreztem magam, mint még nyáron az "új haverral":)

2014. november 7., péntek

Napi boldogság - Színház az egész világ!

Mivel már jócskán dübörög a színházszezon, végre kinéztük, miket szeretnénk megnézni. Ma végre megérkeztek rá a jegyeink!


László Zsolt mérgezést fogok kapni...nem mintha ez valaha is lehetséges lenne. :D
Öröm és boldogság!

2014. november 6., csütörtök

Napi boldogság - Zafírcica és a fű

Nagymamám macskájának én neveltem ki a maskafüvét. Ma kaptam sms-t Nagyimtól, hogy Zafírka rákapott :) Nagyi és az sms :)))

2014. november 5., szerda

Jóga nekem.

A jóga gyakorlása nagyon fontos szerepet tölt be az életemben. Mikor elkezdődött velem a "Pánikbetegség", az orvosok azonnal írták fel nekem a nyugtatókat. Azok azóta is szépen kiváltva a dobozukban kuksolnak érintetlenül a gyógyszeres fiókomban. Nagyon büszke vagyok magamra, hogy soha nem nyúltam hozzájuk. Önerőből szerettem volna ezt az egészet megoldani, legalábbis nekiveselkedni. Az első utam a jógához vezetett. Ennek már 6 éve...



Emlékszem, gyerekkoromban anyukám könyvből (Kareen Zebroff - Jóga mindenkinek) és a tévéből felvett műsorokból (Dr.Weininger Antal, méltatlanul kevés információra bukkantam róla az interneten, a Librinél megvehetők a könyvei) tanulta a jógát. Lelkesen gyakorolta is, én meg nem értettem miért tekereg, és miért van csendben, ahelyett, hogy velem játszana. Sajnos, a gyerekkori mindennapjaimba nem épült be a jóga, de a mag el lett ültetve, és a megfelelő időre várt a kihajtáshoz. Először itthon kezdtem el szintén könyvekből és az internetről ismerkedni a jógával. Aki barátkozni szeretne vele, meleg szívvel ajánlom neki Tara Stiles YouTube csatornáját, egyszerű, letisztult és a lánynak hihetetlen kisugárzása van. látszik rajta, hogy imádja, amit csinál.

Lassacskán kialakult bennem az igény, hogy járjak el társas foglalkozásra is (már ekkor rájöttem, mekkora ereje van a csoportban végzett gyakorlatoknak, mind testi, mind lelki szempontból), egy kuponos oldalon rábukkantam a MandalaJógastúdiók egy kuponjára. Ekkor indultak még csak el, ez a kupon kedvezményén is látszott, mindösszesen 999 forintba került egy heti korlátlan használatú bérlet. Úgy voltam vele, hogy ez eléggé megéri, még akkor is, ha valami oknál fogva nem tetszene.Édesanyámmal elmentünk. (Ebben az évben költöztem el otthonról, és már jó előre kitaláltam, hogy majd a heti anya-lánya program az a közös jógagyakorlás lesz) tehát ez a kupon sok szempontból kapóra jött.

A Mandala Jógastúdiók Advaita termébe mentünk (Nyugati pályaudvarhoz közel) és rögtön az első órára be is regisztráltunk. Ez egy kezdő gerincjóga volt, de a dinamikusabb fajtából. Emlékszem másnap mikor felébredtem, akartam kikelni az ágyból, de a testem nem mozdult, olyan izomlázam lett... Jártunk női jógán, hatha jógán is ezalatt a hét alatt, végül kikötöttünk a gerinc -és hatha jóga mellett. És úgy maradtunk. Teljesen rászoktunk. 

Most már csak a hatha óratípusra járunk, ez a szívemhez közelebb áll (szerencsére rengeteg irányzat közül lehet válogatni, kit mi fog meg. Aki szereti a kihívásokat, melegen ajánlom a Bikram Jóga Moszkva téri stúdióját, kellemes órákat töltöttem ott!), mert sokkal több benne a meditáció. Nekem a jóga a teljes harmóniát jelenti, ahol megpihenek és közelebb kerülök önmagamhoz. Örülök nagyon, hogy a sors a Mandalához vezetett minket, mert eddigi oktatóink sokat hozzátettek ahhoz, hogy még jobban megszeressük és megismerjük a jóga gyakorlásának jótékony hatásait, mind a testre, mind a lélekre. Megtanít arra, hogy van olyan, hogy nyugalmi állapot, van olyan, hogy elcsendesedés, van olyan, hogy énidő. Mindenkinek kell magával foglalkozni.

Napi boldogság - A Terápia beindul

Igen, elkezdtük nézni a Terápiát,  és 10 rész után kezdenek kibontakozni a karakterek. Izgi-izgi!

2014. november 4., kedd

2014. november 3., hétfő

Napi boldogság - Kutyagondolat a tudatalattiban

A tegnapi illatos úti látogatásunk nagy hatással volt rám. Ma linkeltem páromnak egy kölyökkutyát, hogy fogadjuk örökbe, ő meg visszalinkelte nekem Bogyót. Ezekszerint őt is megérintette a tegnap. Folyamatosan a kutyakérdés jár a fejemben.

És 100%-os lett a német szóbeli modulzáróm. khm...

2014. november 2., vasárnap

Napi boldogság - Illatos út

Ma kollégáimmal elmentünk az Illatos útra, Az Ebtelepre. Kinéztek egy kiskutyát, akit még nem lehet elhozni, de előzetesen meg akarták nézni. Mi is mentünk, és vittünk ajándékba egy szivacsot, hátha jó lesz a kutyiknak. Volt egy kiskutya, Bogyó, akit mindenki simogatott, párom meg csak távolról nézte. Ez a kiskutya folyamatosan fixírozta páromat, le se vette róla a szemét. Kinézte magának. Ez olyan pillanat volt, ami a filmekben, kinézték egymást maguknak.

2014. november 1., szombat

Napi boldogság - Minden zárva

A város olyan volt ma, mintha kísértet járta volna. Gyrost akartunk enni, elmentünk Kökibe, de minden zárva volt. A plázában ment a zene, minden fény felkapcsolva, de sehol egy lélek. Ijesztő volt, ugyanakkor ilyen körülmények között szívesebben voltam itt. Mármint más emberek nélkül. Nem szeretem a soppinglázas tömeget. Mivel még éhesek voltunk, nekiindultunk a Gyrosvadászatnak, sikerrel jártunk, és jóllaktunk és mindezt egybekötöttük családmeglátogatással is.

2014. október 31., péntek

Napi boldogság - Halloween Party

Várvavárt nap. Ma szabadságon is voltam, hogy kellő időm legyen a felkészülésre.
Nagy sikerünk volt, a smink inspirációt ebből a videóból vettem. Mivel se párom se én nem öltöztünk oylan nagyon ismert figuráknak, volt névtáblánk, amik QR kóddal olvashatók. Így mindenki megokosodhatott.

2014. október 30., csütörtök

Napi boldogság - Izgalom

Teljesen a holnapi nap hatása alatt vagyok. utolsó simítások a ruhámon, kiegészítők végső beszerzése....sütés!

2014. október 29., szerda

Napi boldogság - Simponscsalád komp lett.

Mániákusan gyűjtöttem a mágneskéket. Egyik kedves kollégámnak köszönhetően, mostmár mind megvannak!!! JUHÚ!

2014. október 28., kedd

Napi boldogság - Halloween-i próbasmink

Már nagyon készülök és izgulok a pénteki buli miatt. Főleg, hogy nekem kell kifesteni az egyik barátunkat is, így gyakoroltam otthon.

2014. október 27., hétfő

2014. október 26., vasárnap

Napi boldogság - Legrégebbi barátnők

Van egy barátnőm, akivel 23 éve ismerjük egymást, és azóta töretlen a kapcsolatunk. Nem kontaktálunk napi szinten (nehezítő tényező az éjszakai műszakjai és a lakóhelye messzisége, mert jelenleg Londonban honol), de ha hazalátogat, mindig szánunk egymásra időt, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Nagyon kitartunk egymás mellett, örülünk, hogy vagyunk egymásnak. Kaptam Tőle vásárfiát is, azt mesélte, nem tudta otthagyni, mert egyből rám gondolt! Igen, Nightmare Before Christmas-es cuccok!

2014. október 25., szombat

Napi boldogság - Szabásminta és gombostű

Gombostű sajnos nem volt, de szabásmintát készítettem életemben először, és nekiláttam varrni a jelmezem. Szerencsére Édesapámnak nagyon sok régi anyaga volt, amik között boldogan keresgéltem. Izgulok, hogy milyen lesz a végeredmény, ilyet még sose csináltam :)

2014. október 24., péntek

Napi boldogság - Élmény a fürdő

Meglátogattuk a szentgotthárdi fürdőt, abban is a szaunavilág volt rám nagy hatással. Finn szauna a teraszon volt, szabad ég alatt, mellette egy jó hideg vizes medence. 30 perc szauna, csobbanás a hidegbe, 30 perc szauna, ismét csobbanás- Ezt egész nap tudtam volna ismételni, nagyon feltöltött.

2014. október 23., csütörtök

Napi boldogság - Kanapészundi

Anathema koncert helyett, mi vidékre utaztunk, ahol jól belakmároztunk. Mindezek után, meg a kanapén szundiztunk.

2014. október 22., szerda

Napi boldogság - Reszkessetek betörők!

Sajnálatos módon egyik húgom lakásába betörtek. Pont munkában volt, én meg beugrottam hozzá. Ott voltam vele mikor értesült a hírről, és támasza voltam. Büszke vagyok magamra, hogy objektíven szemléltem a helyzetet, segítségemmel ő is erőre kapott. A szürreális este végül jó fordulatot vett. (meg szerencsére nagyon béna betörők voltak...)

2014. október 19., vasárnap

Napi boldogság - Eseménydús vasárnap


Ma volt az edzésprogramom első fit test-je. Kiderült, hogy 3 kilót fogytam 2 hét alatt, ez már alapvetően nagy örömmel töltött el.


Délután elmentünk Párommal a Kökibe, volt dolgunk, és kávéztunk a tetőteraszon.

Este forrócsokiztam egy nagyon régnemlátott baráttal.

2014. október 17., péntek

Sütőtökkrémleves

Igen, itt van az ősz, itt van újra, és fel kell tankolni magunkat vitaminokkal. Aki már unja a sima sütőtököt, és már degeszre ette magát vele, akkor se kell aggódni a megmaradt megsütött tökök miatt!
Legyen belőle leves!

Én annyit tettem mindösszesen, hogy a rámmaradt sütőben megsütött tököket (egyenlő részekre darabolva, kb 200 fokon kell kisütni, míg finoman karamellizálódik a teteje és a hús jó puha nem lesz.) Botmixerrel leturmixoltam és hozzáöntöttem ízlés szerint tejszínt. Majd összefőztem őket. Ezután ízlés szerint fahéjjal, gyömbérrel és szerecsendióval ízesítettem.


Hozzávalók:
Egy közepes méretű kaliforniai tök
1-2 dl tejszín
gyömbér, szerecsendió, faháj
só, bors

Mivel nem hiszek a lisztes rántásban, így önmagával sürítettem, tehát csak annyi vízzel öntöttem fel, amíg olyan krémes állaga nem lett.

Napi boldogság - Tökötök van, nem lovatok!

Az van, bizony, és milyen jó lett ez a Sütőtökpüré leves! Nyamm. Recept itt :)


2014. október 16., csütörtök

2014. október 15., szerda

Napi boldogság - Újdonsült ruhák debütálása, avagy hogy hagyd el a cipőd talpát

Annyira jó érzés először a nyilvánosság előtt felvenni az új szerzeményeket!!! A mai választásom, a frissen beszerzett "favágóing" és az új fiús öltönycipőm volt. Boldogan kopogtam jövet-menet mindenhol, mire a párom le nem taposta a sarkam. (Legalább az esküvőm eléri..höhö) de akkor nem vettem észre és a sarok talprésze teljesen levált! Sebaj, garanciális volt, kapok újat. De akkoris! :)

2014. október 14., kedd

Napi boldogság - Sminkkánaán

Ma elmentünk egy csodálatos helyre. Kryolancity. Professzionális sminktermékek az Ó utcában. Itt minden van ami a sminkeléshez, maszkoláshoz kell. Lévén, hogy elhívtak minket Helloween partira, kitaláltam, hogy beöltözök Sally-nek, a Nightmare Before Christmas-ből. Mivel nem szürkéskék az arcbőröm, néhány kiegészítőre szükségem volt.

2014. október 13., hétfő

Napi boldogság - Szülinap, szülinap hátán

Ma ketten is ünneplik a szülinapjukat közvetlen környezetemben. Egyik kollégám és gyerekkori barátnőm. Kollégánkat megleptük héliumos lufival meg egy kis aprósággal. Odakészítettük az asztalára. Barátnőmet meg egy szülinapi videóval, amit a kollégáimmal készítettünk. :)

2014. október 12., vasárnap

Napi boldogság - Terasztorna

Ma Párom családjához hazalátogattunk, kertváros, nagyház, terasz. Napsütés. Nem volt kérdés, hogy hol tornázom ma ;)

2014. október 11., szombat

Napi boldogság - Tesósnap

Ma nagyon jó napunk volt. Kisebbik húgommal voltunk "vásárolgatni". Igaz, hogy turkálóban (Háda), ahol csak kincsekre bukkantunk, majd kávéztünk Köki tetőteraszton, meg libikókáztunk. Hiányzott már és nagyon jól éreztük magunkat!

2014. október 10., péntek

Napi boldogság - Megfáradt izmok és a masszázs

Ma igencsak jól esett a masszázs, mert a mindennapi edzés eléggé megviseli az izmokat. Újult erővel lépdeltem vidáman utána! :)

2014. október 9., csütörtök

Napi boldogság - Modern kori üzenetcetli

Párom ma nem volt otthon, mert céges rendezvényre ment. Mire hazaértem az rajzórám után (ahol felismerhető karalábét rajzoltam), a laptopja ott állt a konyhaasztalon bekapcsolva, megnyitva a szokásos sorozatom és egy notepad: